A stuttgarti German Open Championships (GOC) negyedik versenynapján Deák András és Paróczai Zsófia a juniorII latin versenyben is rajthoz állt. Ők még juniorI korosztályúak ennek ellenére vállalták az idősebbek közötti megmérettetést és nem találtattak könnyűnek. Szépen helyt álltak és végül a 87-88. helyen végeztek a rajthoz állt 135 párból. A három magyar párból végül senki nem jutott a legjobb 50 közé így nekik sincs szégyenkezni valójuk. Gratulálunk!
A bérelt kisbusz foglaltsága miatt az utolsó versenynapra sajnos már nem tudtak kint maradni táncosaink, így Megyeri Csaba és Kovács Ida az előzetes nevezés ellenére nem állhatott rajthoz az A felnőtt latin versenyben. Ennek ellenére is nagyon hasznos volt az idei jelenlét is és reméljük, hogy jövőre ismét ott lehetnek táncosaink.
Egy kis összeállítást készítettünk a saját felvételeinkből.
Augusztus 18-án este a hagyományos gálaműsorral befejeződött a XI. Zánkai Gyermek- és Ifjúsági Táncfesztivál valamint Társastánc Diákolimpia. A korábbi évekhez hasonlóan idén is remekül szerepeltek táncosaink.
Ebben az évben két arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet valamint két-két hatodik és hetedik helyezést értünk el. Külön büszkék vagyunk a kezdő táncosainkra, akik annak ellenére, hogy már az első fordulókban elbúcsúztak nagyon szépen felkészülve mentek el a táncversenyre.
És most lássuk az eredményeket.
Deák András és Andor Barbara gyermekI standard és latin kategóriában egyaránt elsők lettek. Ezen túl a szuperdöntőben standard táncokban második helyezést értek el. Latin táncokból pedig különdíjat kaptak.
Molnár Ádám és Paróczai Rebeka E juniorII korosztályban standard táncokból hatodik helyezést értek el.
Filimon Miklós és Kéri Katalin E ifjúsági latin kategóriában szintén hatodik helyezést értek el.
Perei Péter és Sárközi Noémi C juniorII standard kategóriában ezüst-, míg B juniorII latin kategóriában bronzérmet hoztak haza.
Gratulálunk a döntős helyezést elért párosainknak.
Menj Tovább... az újabb képek és információk megtekintéséhez.
Sok táncos nagyon várja évente a nyári 'buli táncversenyt': ZÁNKÁT. A 'buli' jelzőt sok ok miatt érdemli ki. Egy biztos: nagyon népszerű nyári versenysorozat. Számunkra ezen - immár tizenkettedik - zánkai részvétel az eddigi legkedvesebb és legszebb eredményekkel teli verseny. Négy arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet hoztunk haza és még volt egy ötödik és három hatodik helyünk is. Három párunk táncolt a 'szuper döntőben' és ennek latin versenyét is a mi párunk nyerte.
![]() Deák András - Andor Barbara C gyerekII standard aranyérem |
![]() Kulik Andor - Paróczai Zsófia D gyerekII standard 5. hely |
![]() Deák András - Andor Barbara C gyerekII latin aranyérem |
![]() Kulik Andor - Paróczai Zsófia C gyerekII latin bronzérem |
![]() Deák András - Andor Barbara C juniorI latin aranyérem |
![]() Czeglédi Dávid - Andor Nikola D juniorII standard hatodik hely |
![]() Molnár Ádám - Paróczai Rebeka B juniorII latin ezüstérem |
![]() Mészáros Dénes - Kéri Katalin C ifjúsági latin hatodik hely |
![]() Molnár Ádám - Paróczai Rebeka B ifjúsági latin hatodik hely |
![]() Perei Péter - Sárközi Noémi A ifjúsági latin aranyérem |
Gratulálunk minden versenyzőnknek, különösen a döntős és dobogós pároknak!
További képek és egyéb információk a folytatásban találhatók!
A Békés Megyei Hírlap 2006. szeptember 12-i számában megjelent cikk
117. oldal / 195